Tisztelt Látogató!

Tóth István vagyok, a hajdúhadházi Szoboszló-Hús Kft. ügyvezető igazgatója és tulajdonosa.

ugyvezeto2Kérem engedje meg, hogy bemutassam Önnek társaságunkat.

A cég elődje 1991-2000-ig az általam, mint egyéni vállalkozó által működtetett kis vágóhíd volt, Hajdúszoboszlón egy kis húsbolttal amely 2001.-ben Szoboszló-Hús Kft.-vé alakult. 2001.- ben a hajdúhadházi vágóhíd megvásárlása után kisebb felújítás  követően, beüzemelésre került. A megnövekedett piaci igények, a fokozódó  minőségi elvárások és a piaci  verseny kiszélesedése szükségessé tette az üzem folyamatos  modernizációját és bővítését. Ennek a folyamatnak az eredményeként született meg a jelenlegi üzem, amely immár 1300 m2-en fekszik. A korszerusítés a teljes technológiára, valamint a szociális és a kiszolgáló   épületekre is kiterjedt, így  elmondható, hogy a korábbi kisvágóhídból egy korszerű, mind a hazai, mind pedig az EU-s normáknak megfelelo középüzem jött létre, mely napi 150 sertésre kapott vágási engedélyt, és a vágás mellett, egy feldolgozó üzem is kapott működési engedélyt, zsírüzemmel együtt. Ahol több mint 50 féle terméket gyártunk. Fő profilunk a parasztkolbász és a füstölt áru félék, de a meleg üzem részben, gyártunk disznósajtot, ill. hurkaféléket.

A 2006.év végére beüzemelt hajdúhadházi húsboltunk, nagy előre lépés volt a Kft. életében.

A korszerűsített üzemben a személyi felelősség növelése, a tudatos cselekvés elmélyítése, valamint az élelmiszer biztonság növelése érdekében vezettük be a HACCP-rendszert. Ennek működtetésével, még inkább biztosított a partnerek kitűnő minőségű és biztonságos termékekkel történő ellátása.

Az üzem vezetése leegyszerűsített: a teljes vezetői irányítást az Ügyvezető Igazgató látja el, a termelés irányítását a Termelési Vezető biztosítja. A minőségért és a termékbiztonsági előírások betartásáért a munkaterületen kijelölt dolgozók a felelősek.

Az üzem természetesen rendelkezik a partnerek kiszolgálásához nélkülözhetetlen  logisztikai háttérrel: megfelelő hűtő-tároló kapacitással, valamint saját  szállítóparkkal, mind az élőállatok, mind a hústermékek vonatkozásában. Gépjárműveink rendelkeznek a szükséges ÁNTSZ engedélyekkel!

 

Tisztelettel:

Tóth István